Kedves Látogató!

A Szkholion a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának 2003-ban alapított,  szemeszterenként megjelenő művészeti és szakfolyóirata. Enigmatikusan csengő neve annyit jelent, hogy ’kommentár’. Így  szerkesztőként az a célkitűzésünk, hogy minden lapszám az élő és eleven kultúra legváltozatosabb szegmenseihez illesszen egy-egy széljegyzetet.

szkholion _borító_VÉGLEGES-1-2-1_page-0001

A folyóirat a kar legtehetségesebb hallgatói számára biztosít publikációs lehetőséget, elősegítve ezzel a termékeny dialógust a bölcsészettudomány különböző területei között. A diszciplináris sokszínűség és a szakmai nyitottság érdekében szorosan együttműködünk a helyi szakkollégiumokkal, a doktori iskolákkal és a debreceni irodalmi-művészeti körökkel is. Lapunk hatóköre ugyanakkor tágabb, mint egy hagyományos értelemben vett egyetemi folyóiraté: szerzőink a magyar nyelvterület legkülönfélébb, nem csupán Debrecenhez köthető szellemi műhelyeiből kerülnek ki, szépirodalmi rovatunkban jól ismert kortárs szerzők és ígéretesen induló debreceni fiatalok írásai egyaránt szerepelnek. A művészetek közti párbeszéd jegyében arra is törekszünk, hogy kiváló képzőművészek olykor igencsak formabontó alkotásai tegyék a Szkholion vizuális megjelenését izgalmassá.
„Mindent szóra kell bírni” – jelenti ki Foucault a mottónkul szolgáló idézetben. Ennek a belátásnak a szellemében kívánunk újabb és újabb kommentárokat teremtő olvasást.

A Szkholion szerkesztői